Nem akarok azzal jönni, hogy az elmúlt bő másfél év eseményei annyira lefoglaltak, hogy közben nem volt időm ide jönni és kiböfögni pár mondatot. Az sem lenne igaz, ha arra fognám a lógást, hogy nem tartottam elég izgalmasnak az elmúlt időszakot. Egy fenét.

Kimondom egyenesen: szartam rá. Izgalmasabb, tartalmasabb és felemelőbb volt ez az időszak, mint bármi, ami előtte történt. Egyszerűen megtartottam magamnak és jó dolgomban büdös volt a munka. Nem éreztem szükségét, hogy megosszam veletek, ez az igazság. Minek szöszöljek mindezzel, amikor erőlködés nélkül bármikor lehívhatom az emlékezetemből, előkaphatom, mint egy régi dokumentumot a fiókból és kedvemre boncolgathatom, hogy na most akkor mi is volt? Fölöslegesnek tűnt az egész. A végén még aztán hallgathatom, hogy itt büszkélkedek és verem a mellem a sikereimre. Ám most, egy váratlan pillanatban újra elindult valami. Mintha szétpárolgott volna egy csúnya füstfelhő, ami nem csak a légzést nehezítette, de kártékony árnyékot is vetett az amúgy zöldben pompázó tájra. Most azonban, újra kedvem támadt piknikezni. Gyerünk ki a természetbe! Ott találkozunk!